jó cikk a man seeking womanről

hát a világ legnagyobb aljassága, hogy csak tízrészesek az évadok. nekem idén is a kedvenceim között volt a sorozat, mert egyszerűen imádom simon rich elszállt humorát meg fantazmagóriáit és nagyon bejött a szélesebbre vett látókör is. remélem, nem jut a legit sorsára, hogy két kurta szezonnal kell beérnünk, de ha más nem, akkor még olvasgatni azért lehet richtől. nekem a manciking* alapjául szolgáló the last girlfriend on earth és a pár hónapja kezembe került what in god's name is meglehetősen tetszett. szóval ha ti is szomorkodtok, hogy máris véget ért az idei adag lábkalimpa, akkor nézzetek körül a könyvtárban -- nem fogtok csalódni, írásban is remekül működik ez a nagy halom abszurdum.

*igen, gatwoodék háza táján ez viccesnek számít és így emlegetjük egymás közt a sorozatot.

jó cikk a youngerről

tavaly még egész kellemes kis guilty pleasure volt ez a sorozat, némi -- nem mindig teljesen hiteles és naprakész -- betekintéssel a könykiadói kulisszák mögé, de sajnos, mint az várható volt, a második évadra elfogyott a muníció és ezzel beköszöntött a klisés, valamint a hülyébbnél hülyébb helyzetek végeláthatatlan sora.
igazából nem különösebben jócikkpozitív a younger, de az eheti epizód konklúziója annyira nevetséges volt, hogy mégis rászánom ezt a pár mondatnyi bájtot az internet ezen eldugott bugyrában.

szóval a tanulság: ha az embernek nagy nehezen sikerül rávennie a hapekját, hogy fogadja el az eljegyzésük státuszát, akkor mindenki boldogan él, míg meg nem hal. a párocska az eljegyzés hivatalossá válásának apropóján, az ismerősök pedig azért, mert végre lájkolhatják őket a facebookon. hát szóval... ez már a sekélyesség olyan szintje, hogy csakis röhögni érdemes rajta. és a legragyogóbb az egészben, hogy mindezt mínusz nulla iróniával tolják.

ha pedig valakinek merő önkínzásból kedve támadna elolvasni a sorozat alapjául szolgáló könyvet, akkor javaslom, hogy inkább fusson a szélrózsa minden irányába, mert mint azt a goodreadsen írtam:
a kicsit túlzsúfolt és kínos pilot után elég kellemes guilty pleasure lett a sorozatból, ezért kíváncsiságból (meg mert elavultnak tűntek a kiadó módszerei és ezt a könyv tízéves mivoltára fogtuk) elolvastam az alapötletként szolgáló könyvet. nos. a kiadói munkálatokról kevés szó esik benne, úgyhogy emiatt kár volt belevágni, a történet meg olyan ódon, mintha valami több évtizedes danielle steel regény volna. szóval a sztori uncsi, bénák a karakterek, a vége pedig különösen borzasztóra sikerült. de legalább egész gyorsan lehetett haladni vele - már amikor fűlött hozzá a fogam, ugye.


függöny, taps, román diszkózene.