egyrészt jake mcdorman személyében remek embert találtak a főszerepre - jól áll neki ez a kissé hebrencs karakter, valamint még pont elviselhető mértékben sugárzik róla egyfajta önelégültség, amit részemről kifejezetten szükségesnek érzek a szerep megformálásához.
másrészt tök jó a sorozat humora és sokat dob az egészen, hogy mer komolytalan lenni. enélkül csak a szokásos, lapos heti nyomozós lenne, amivel a padláson kívül a ház meg a pince is tele van már, ugyebár.
szóval írás és casting terén is szuperül eltalálták a hangulatot a készítők. utóbbit a főszereplő kiválasztása mellett mi sem bizonyítja jobban, mint analeigh tipton* és desmond harrington** vendégszerepeltetése. nyilván az ő jelenlétük csak azoknak mond valamit, akik kellőképpen bele vannak buzulva a sorozatokba és nem csak úgy szőrmentén tévézgetnek, de a buzulósok valószínűleg hozzám hasonlóan vihorásztak, amikor meglátták, hogy a limitless újra összeboronálta a manhattan love story, illetve a dexter szerelmespárjait.
mindemellett például a "mai", ötödik részbeli szintén manhattan love storys kikacsintás az ottani love actually hommage-ra is jópofa volt. persze erre már valószínűleg igazán kevesen emlékeznek, de nekem az volt a kedvenc epizódom, úgyhogy engem speciel megmosolyogtatott.
a heti ügyek sem rosszak, az átívelő szál is tartogat némi izgalmat, de szerintem abszolút a hangulata az, ami igazán meg tudja fogni az embert, és amikor néhanap belenyálazok a twitteres idővonalamba, úgy látom, többeket meg is fogott.
*ha valaki netán nem tudná, analeigh és jake a való életben is egy párt alkotnak és őrületesen cukik. lentebb megnézhetitek ennek instagramos bizonyítékát.
**harringtonnak meg már igazán szólhatna valaki, hogy vegyen vissza a fogyózásból vagy a kokózásból, mert most már igazán rettenetesen beesett az arca és egyre rosszabbul fest. értem én, hogy régebben is sovány volt, de akkoriban sem volt ilyen szinten csont és bőr. borzasztó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése